Budapest-Kálvin Téri Református Egyházközség

A Kálvin Kórust Ákom Lajos orgonaművész alapította 1948-ban, majd halála után 1968-tól Máté János és felesége vette át ezt a szolgálatot. Ekkor váltak rendszeressé a zenés áhítatok a templomban, melyeken többek között Bach rekonstruált Márk passióját is több alkalommal előadták. 1998 után néhány először át Szathmáry Lilla vezette a kórust, majd Kovács Botond Árpád volt az orgonista-kántor, karvezetőként pedig Pálóczy Krisztina kapcsolódott be a munkába. 

Az énekkar működése 2006 elején új alapokra helyeződött. Bódiss Tamás segítségével ekkor indult el a havi rendszerességű zsoltáros istentiszteletek sorozata, melyben a kórus igazán megtalálta helyét és feladatát. Az óegyházi alapokra épülő liturgiában fontos helyet kapnak zsoltárok és dicséretek. Az egyházi év aktuális időszakához alkalmazkodó liturgiában szervesen egybeépül a gyülekezeti közösség és a kórus éneke, de helyet kapnak abban az egyházi zeneirodalom művészi feldolgozásai is. Minden alkalommal megszólal a Magnificat – Mária hálaéneke – is, mely az imádság alaphangját adja meg. 

A 2006 januárjában indult csütörtök esti sorozat a koronavírus járvány kitöréséig töretlen volt, összesen mintegy százötven alkalommal. Ebben az időszakban formálódott és született meg az új Református énekeskönyv, melynek számos új dallama e keretek között hangzott fel először. A kényszerű szünetelést követően 2023 februárjában újraindult vesperások jelenleg a vasárnap esti istentiszteletek liturgiáját gazdagítják, 2023 Szentháromság vasárnapjától már az új énekeskönyv használatával. 

Szokolay Sándor szavaival valljuk, hisszük és tapasztaljuk, hogy „az ének felerősített imádság. Tudták ezt a próféták, zsoltárírók, apostolok, régi egyházatyák, teológusok és a muzsikusok ősidők óta. A zene a lélek olyan mélységibe hatol, olyan régiókban képez rezgéseket, mint semmilyen más művészet. Az istentiszteletek zenei része tehát nem esztétikai aláfestés, nem kísérőzene, hanem az Isten tiszteletének egy határozott megjelenítése, amikor a Lélek magasabb szinten próbál kapcsolatot keresni a felsőbb régiókkal.” 

A kórus Budapest egyik központi terére nyíló templomban nemcsak a gyülekezet, hanem az egész főváros képviseletében igyekszik szolgálatát végezve Isten elé vinni az ő benne bízó hívők énekes dicséretmondását.

A templom és az egyházközség zenei életének vezetője 2010 óta Bódiss Tamás, aki egyben a templom orgonista-kántora és a Zeneakadémia egyházzenei tanszékének tanára valamint a Magyarországi Református Egyház zenei vezetője is. A Kálvin Kórus karnagya Pálóczy Krisztina.

Az 1829-ben épült, 2014-ben felújított Deutschmann-orgona

 
A Kálvin téri templom orgonájának újjáépítésére a templombelső 2013-as felújítását követően kerülhetett sor. Egy szakmai testület már korábban elvégezte a hangszer felmérését és az újjáépítés koncepciójának kidolgozására Homolya Dávid nemzetközi orgonaszakértőt (Organ-Expert) kérte fel.
Tekintettel az eredeti orgonaház jó állapotban megmaradt klasszicista szekrényére és a benne talált, bár többnyire megváltoztatott eredeti sípanyagra, a testület úgy találta, hogy a legértékesebb megoldás a későbarokk hangzású Deutschmann-orgona rekonstrukciója lehet. A visszaállítandó pozitív és a nagyszekrény méret-lehetőségeit kihasználva a bécsi mester analóg hangszerei nyomán bővült ki a hangszer. Jóllehet az eredeti szerződés rendelkezésre állt, a megmaradt sípanyag alaposabb vizsgálata alapján világossá vált, hogy nem minden a szerződés szerint valósult meg. Az autentikus bővítéshez figyelembe vettük J. Deutschmann debreceni – 30, ill. 40 regiszteres orgonára vonatkozó – árajánlatát, továbbá a bécsi Josephskirche Friedrich Deutschmann orgonájának diszpozícióját. Így született meg 2013 őszén a végleges hangkép az alábbiak szerint:

*A jelölt regiszterek nem, vagy nem ezen a művön szerepelnek Jacob Deutschmann 1829-es árajánlatában, de az 1830-ban megvalósult diszpozícióban már igen. A dőlt betűvel jelöltek az árajánlat szerinti ill. megvalósult hangképhez képest történt bővítéseket jelentik.
Három regiszter esetében további lehetőséget jelent az ún. Vorabzug, amikor a regisztergomb kétlépcsős kihúzásával kétféle hangszín-variáció alkalmazható. Így a 28 regiszter 31 önálló hangszín-lehetőséget jelent.
Az eredeti hangzásideál megvalósításához analóg hangszerként szolgált a szügyi és a rajkai evangélikus templom J. Deutschmann-orgonája, továbbá F. Deutschmanntól a felvidéki iglói és mateóci, illetve a bécsi és katzelsdorfi orgonák. Az iglói és rajkai orgonák teljes sípanyagának felmérését Kormos Gyula végezte, míg az iglói sípmenzúrák felmérése Homolya Dáviddal együtt készült. A felmért adatok kiértékelését, a hiányzó regiszterek menzúráinak meghatározását, a kevert regiszterek összetételeinek kikutatását, a sípok kiválogatását és rendezését, a nyelvek analógiáinak felkutatását, valamint a Positiv formájának meghatározását Homolya Dávid végezte. A szakmai munkában értékes segítséget adott Hajdók Judit orgonakutató, szakreferens, valamint Enyedi Pál orgonatörténész. A hangszert a Pécsi Orgonakészítő Manufaktúra építette újjá.

Az orgona története

Egy 1808-as presbiteri jegyzőkönyvből kiderül, hogy már az akkori imaházba is szükség lett volna orgonára, mert „az ország legkülönbözőbb részeiből verődvén össze egyháztagok s mindegyik elhozván magával szülőföldjének éneklés-módját, épen nagy szükség lett volna az énekek orgonával való vezetésére”. A hangszervásárlás ekkor nem valósult meg, de biztos, hogy később lett orgona, mert 1831-ben a jegyzőkönyv szerint 1000 forintért adták el, hogy a nagy orgona elkészítését fedezzék.

A templomi orgona építésének ideje 1830 környékére tehető, sajnos írásos dokumentumok az építéséről nem maradtak fönn, a jegyzőkönyvekből azt tudjuk, hogy 1826-ban kapott felhatalmazást Gyürky Pál alispán, hogy szerezzen árajánlatokat az orgona építésére. 

Az eredeti hangszer, amiből a nagy orgonaszekrény és néhány sípsor maradt meg, Deutschmann Jakab bécsi orgonaépítő mester nevéhez fűződik. A két manuálos és pedálos, mechanikus traktúrájú, 24 sípsoros orgona az 1830-as évek elején már működött. A klasszicista stílusú nagy orgonaszekrény fenyőfából készült, az ornamenseket hársfából faragták. A szekrény belül három szintes, a kézzel gyalult deszkázat egy gerendavázra van felerősítve. A pozitívmű kisebb szekrénye a jelenlegi játszóasztal helyén állt. A Deutschmann által a debreceni Nagytemplomban és a budapesti Terézvárosi Római Katolikus templomban felépített hasonló hangszerek eredeti rajzai fennmaradtak, Tóth Tamás építész ezek alapján próbálta rekonstruálni a Kálvin téri orgona szekrényét. 

Az orgona javítására és karbantartására 1842-ben Bárány Lajost kérték föl, mivel az akkori orgonista, Füredi László, többször küldött maga helyett fiatalokat, és az orgona nem megfelelő használata miatt a hangszer megrongálódhatott. A Deutschmann-orgonát egészen 1891-ig használták, amikor is elkezdődött az orgona átalakítása.

Már az 1880-as évek közepén felvetődött az átépítés igénye, mivel az orgona hangereje nem elég egy ünnepi istentiszteleten és az orgonairodalom bemutatása is nagyobb regiszterszámmal ellátott hangszert kíván, a pozitív szekrény miatt pedig az orgonista-kántor énekhangja nem jut el a templomtérbe. Az átépítés során többek közt elbontották a pozitív szekrényt, új sípsorok kerültek be, ezekhez új szélládákat építettek, új 3 manuálos játszóasztalt építettek.

1904-ben bővítette ismét az Angster cég az orgonát 41 regiszteresre, valamint a korábbi mechanikus vezérlést – legalábbis részben – pneumatikussá alakították át, mindezeken felül elektromos árammal működő fújtatómotort állítottak be. Míg a szélládák újak lettek, a sípok és sípsorok újabb átépítésen estek át. Valószínűleg nem volt sikeres ez az átépítés, mert az orgona gyakran meghibásodik, bizonytalanul működik, a garancia körül viták keletkeznek. 

Az első világháború kitörésekor rendeletet hoznak, hogy az orgona elülső részében lévő ónsípokat be kell szolgáltatni hadi célokra. Erre Angster József cégét kérték fel, aki 59 sípot gyűjtött be. A pótlást Rieger Ottó cége készítette el, aluminiumbronzzal bevont horganyból.

1954-ben Schäffer Ágoston váci orgonaépítő mester kap megbízást az orgona teljes elektro-pneumatikus rendszerre való átépítésére. A játszóasztal újabb átépítésen esett át, a diszpozíció is újra átrendeződött. 

Az utolsó átépítés az 1980-as évek második felében kezdődött el. Tarnai Endre orgonaépítő új sípsorokat épített a régieket átépítette, új szélládákat készített, teljesen új lett az elektronika és új a játszóasztal. Az átépítés hibája az elektronika megbízhatatlansága, a művek rossz elhelyezése.

A 2007 óta tartó metróépítés miatt a nagyorgona egy részét el kellett bontani, mely ily módon csaknem öt éve némán árválkodik a karzaton. Pótlására 2009-ben került a szószék közelébe egy 10 regiszteres kisorgona, mely az istentiszteleti szolgálaton túl  – korlátozott módon – koncertre is használható. A 180 éves nagyorgona helyreállítása a templombelső felújítását követheti.

THE ORGAN’S HISTORY

The Calvin Square Reformed Church instrument was built by Viennese master organ builder Jacob Deutschmann during 1829-30. It had 22 stops on two manuals and a pedal. In this original condition it precisely represented a very late stage of the Southern German organ building tradition of the 17th, 18th and early 19th centuries. In central European terms it could be called the Baroque era in organ building.

Although a different builder, the James Bishop organ at St. James’, Bermondsey in London could be considered a “sister” of the Budapest instrument. In terms of their crafting and voicing, both St James’ and Calvin Square are rare late examples of an organ building tradition that lasted over two centuries andsuch instruments enabled authentic performances of a very large repertory – from the early baroque period to early romanticism.

REDISCOVERING THE TRUE VOICE OF LATE BAROQUE AND EARLY ROMANTICISM

In 1829 the building of an organ, which harmonized perfectly with the nuances of its surroundings, depended solely on natural human senses – the “ears” tuned to the music of that exact time … and always “live”. In such pre-industrial, pre-tech times it was the dedicated skill of the master organ builder to faithfully determine what would befit the pastoral vein and most importantly the elaborate acoustics of the church interior. Such a custom instrument, so delicately voiced, would syncopate or “pulsate” with the building’s acoustics … in volume and “reflective” tonality.

Jacob Deutschmann would have the expertise of the period to ensure that the exact size of organ would be crafted and voiced to suit the ambience of its surrounds and to exactly compliment the tonal formula of music as it was played then.

But after 62 years in its original state, the Calvin Square organ underwent the first of numerous upgrades: increasingly hacked and expanded, with perhaps grandiloquent intentions, into an unrecognizable behemoth of its former, subtle character. These changes – perhaps unintentionally – depicted a progression of instrument-morphing which waylaid the refined and often delicately “imperfect” technicalities of past music performance styles; a unique palette, resonating with an immeasurable intricacy of colours within its simplicity … on just a few stops and pipes. 

The first “upgrade” was in 1891 when it was turned into a late-romantic organ by Joseph Angster, a student of the famous Parisian master, Aristide Cavaillé-Coll. The next and more “bombastic” alteration followed in 1905 when the organ was radically enlarged again by Angster’s company. After WWII the organ underwent a further two alterations, eventually ending up with the grandiose number of 64 stops on three manuals. 

Apart from the damaged neoclassical organ case (now painted with at least four coats of white paint over the original marbling – or marbleising) and some highly altered pipe ranks, nothing has survived from Deutschmann’s original instrument.

THE ORGAN PROJECT- In autumn 2013, The Church restoration project organizer stated that an ad hoc figure of £256,000 of the church’s rebuilding grant would be left for the organ project. International organ expert David Homolya was invited to oversee the planning, constructing and voicing of the organ. Because the organ renovation was basically attached to the church restoration project as a late afterthought, David Homolya and his team only had six months for research and planning instead of the more typical year or so.

Although the type of “restoration” was not initially agreed by other parties involved in the organ project, David was finally given the go-ahead to reconstruct the organ as closely as possible to the original 1829 Deutchsmann version.

With absolute focus on such retrospective crafting, this reconstructed Deutschmann example will become the first period instrument of its kind for the Hungarian capital and a unique example world-wide; to be able to play and hear early organ music, such as Mozart, Schubert and Mendelssohn, even baroque masters like Bach or Handel, as it was originally intended – on an organ re-built as closely as possible to the original consummate, early 19th century install.

THE ORGAN PROJECT FUNDING SHORTFALL

In 2014 a contract was made with Hungarian organ company POM (Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra) to construct the instrument interior. The money available will just cover the mechanical works and the statics of the historical case, however the appearance of the organ case itself had been left unconsidered, meaning a further sum of just over £20,000 would be required to restore the case to its original condition and to cover any small additional administration costs.

The original fine painting of the organ case in 1829 was marbleised, which is now buried under at least four layers of plain paint. Without additional funding, the organ  case seems fated to be painted over (again) in white; not at all in keeping with the otherwise faithful period restoration of the entire organ. It can be argued that the multiple paint layers have also changed the original resonance of the organ case.

Technically, David Homolya’s faithful recreation and intricate “original” voicing of the organ will warrant keen attention and appreciation, as this work signifies the closest possible “resurrection” and subsequently the most unique period example of its kind. It would be a great shame if the aesthetics of such a historically important instrument is left compromised (unfinished) due to project shortfalls caused by external wrangling.

HERITAGE – For the overall restoration project of the Calvin Square Reformed Church, an official license has been granted from the Hungarian National Heritage. Once the license expires it will be very difficult to get further permission to change anything within the church interior. The finishing touch to this project also acts as a mission to dispel the creeping elements of apathy in modern day Budapest and raise awareness of the importance in maintaining the city’s historical beauty. It is hoped that a completed project, without any aesthetic corners severely cut, will be an inspiration for the city’s future heritage.

Disposition

(Die Sterne deuten an Originalpfeifen im Register, die roten Kreuze an zusätzliche Register im Vergleich zur Originaldisposition)

Die Deutschmannorgel der reformierten Hauptkirche in Budapest

Die Deutschmannorgel der reformierten Kirche auf dem Budapester Calvin-Platz wurde kurz nach der Fertigstellung der Kirche in den Jahren 1829-30 errichtet. Der Erbauer Jacob Deutschmann (1795-1853) mit seinem Vorgänger, Friedrich Deutschmann (1757-1825?) gehörte zu den renommiertesten Orgelbauern Wiens in seiner Zeit. In einigen Quellen heißt es, dass Jacob Friedrichs Sohn war, es scheint aber so, dass er sein Neffe war. Ab den 20‘-er Jahren erhielt die Deutschmann-Werkstatt immer mehr Aufträge im damaligen Ungarn, und nach Friedrichs Tod baute Jacob seine bedeutendste Werke dort, vor Allem in protestantischen Gemeinden. In Ungarn bleiben die Spuren der ottomanischen Okkupation im ganzen 18. Jhdt. stark spürbar im Sinne einer wirtschaftlichen und kulturellen Rezession. Der Anfang des 19. Jhdts. bedeutet eine immer stärkere Entwicklung, wo auch die Orgel mit immer mehr Gewicht im Kulturellen Leben des Bürgertums ihre Präsenz zeigt. In reformierten Gemeinden lässt die kategorische Ablehnung der Orgel im späten 18. Jhdt allmählich nach, kurz nach der Jahrhundertwende galt sie neben ihrer liturgischen Funktion als wichtiges Statussymbol.  Deshalb muss es eine Prestigefrage für die Pester ref. Gemeinde gewesen sein eine sehr repräsentative, prachtvolle Großorgel in ihrer neuen Kirche bauen zu lassen. Das Instrument gehörte mit ihren 23 Stimmen zu den größten Orgeln Ungarns und mit Abstand war sie die größte Orgel im Land, die in einer reformierten Kirche stand. Etwa in dieser Zeit kriegt Deutschmann zwei weitere Aufträge alleine in der ungarischen Hauptstadt und diesem Erfolg ist es zu verdanken, dass er im Jahr 1837 sein größtes, legendäres Werk in der reformierten Hauptkirche zu Debrecen errichten durfte. Das Pester Instrument ist als Anfang seines großen Erfolgs zu betrachten. Leider ist dieses sein einziges bedeutendes Werk, was  man heute wieder fast in Originalform antreffen kann.

Die Orgel hat mehrere Bauphasen erlebt, davon waren die Umbauarbeiten von 1891 und 1905 wirklich bedeutend und von guter Qualität durchgeführt. In dieser Zeit wurde das Instrument unter Teilverwendung Deutschmannsches Materials durch ein großes spätromantisches Werk durch die Firma Angster ersetzt. Dabei wurde auch das Brüstungswerk („Rückpositiv“) entfernt. Es folgten in der zweiten Hälfte des 20. Jhdts. mehrere gravierende, aber nicht dokumentierte Eingriffe. Während dieser ist von den früheren Bauphasen nur sehr wenig erhalten geblieben.

Da der Zustand die Rekonstruktion des Zustandes von 1891-1905 nicht nötiger weise indizierte, entschied das im Jahr 2014 zusammengerufene Fachgremium für die Rekonstruktion der Deutschmannorgel im Originalzustand. Ein bedeutender Teil des Pfeifenwerks und des Gehäuses ist erhalten geblieben, der Rest wurde anhand Dokumenten und Analogien rekonstruiert. Wiederum anhand Analogien wurde das originale Klangbild um wenige Register erweitert. 

Stilistisch steht die Orgel zur süddeutschen Empfindsamkeit nahe. Das Gehäuse ist klassizistisch, die Anordnung der Werke zeigt eindeutig ein süddeutsches barockes Vorbild, das Werk ist im technischen Sinne kaum von süddeutschen Orgeln des 18. Jhdts. zu unterscheiden, ähnliches kann man auch vom Klangbild erzählen. Nur die relativ tiefliegenden Mixturen und das Ätherische und Transparente im Klang deuten indirekt an das frühe 19. Jhdt.  Das Repertorium von Froberger bis Mendelssohn lässt sich auf dem Instrument authentisch aufführen. Momentan ist diese die einzige Orgel in der Hauptstadt, die klanglich eine archaisierende Klangwelt als Alternative für die herrschende Postromantik und für den Neobarock anbietet und die größte historische Orgel im ganzen Land aus der Zeit vor der (Hoch-)Romantik.